Események
Bemutatkozás
Közel 10 éve foglalkozom lovakkal napi szinten. Lovas pályafutásomat hobbi lovasként kezdtem, majd egy saját pónival indult el az a fejlődési út, amely során közösen jutottunk el a 30 cm-es akadályoktól egészen 120 cm-ig. Vele szereztem meg a rajtengedély vizsgámat, és 100 cm-en is versenyeztem.
Pályafutásom során több lovam volt, de ő különösen közel került a szívemhez – vele tanultam meg igazán, mit jelent a lóval való partnerség. Jelenleg is saját lóval versenyzem, 130 cm-es szinten.
Legnagyobb eredményeim közé tartozik:
Bábolnai Nemzetközi Verseny – 120 cm Small Tour, I. helyezés (2024)
Megyei Döntő – IV. helyezés (2025), amellyel a megye legjobb női lovasa lettem felnőtt kategóriában
Edzői szemléletem
Edzőként 2024-ben kezdtem el dolgozni, jelenleg két helyen oktatok. Hosszú távú célom, hogy tanítványaimat versenyekre készítsem fel, valamint megszerezzem a regisztrált edzői képesítést.
Számomra a lovarda nem munkahely, hanem az a közeg, ahol igazán kiteljesedhetek. Edzőként nemcsak oktató, hanem mentor és támogató társ is vagyok. Hiszem, hogy minden nehézség leküzdhető, ha közösen, türelemmel és bizalommal dolgozunk.
Elvárásaim a tanítványaim felé
Tisztelet a ló iránt – a ló partner, nem eszköz
Együttműködés az edzéseken és a lovardában
Tanulási vágy és fejlődésre való nyitottság
Lovasetikett nálam
A lóval mindig türelemmel és tisztelettel bánunk
Az edzésekre pontosan, megfelelő felszereléssel érkezünk
Figyelünk egymásra a pályán és azon kívül is
A hibákból tanulunk, kérdezni nem szégyen
Edzéstípusok
Futószáras oktatás
Felmérő futószár (első alkalom)
Kezdő futószár
Haladó futószár
Osztályra felkészítő futószár (félig önálló lovaglás)
Osztálylovaglás
Teljesen önálló lovaglás csoportban, futószáras előképzettség után
A lovardai szabályok, csoportos közlekedés és ló feletti kontroll elsajátítása
Idomító edzések (egyéni is elérhető)
Alap idomító munka
Díjlovaglás előkészítő feladatok (E kategória)
Díjlovaglás alapfokú feladatok (A kategória)
Díjugrató edzések (egyéni is elérhető)
Rudazós, távolság-gyakorlós edzések
Díjugratás alapok
Haladó díjugratás
Versenyfelkészítő díjugratás
Tereplovaglás
Biztos lovastudással rendelkező, önállóan lovagló tanítványoknak
Biztonságos útvonalakon, természetközeli környezetben
Kiváló lehetőség a ló–lovas kapcsolat erősítésére
Záró gondolat
Szeretettel várok mindenkit, aki tanulni, fejlődni szeretne, és valódi élményként szeretné megélni a lovaglást – hobbitól a verseny szintig.